Április 19-23.

Infosztrájk az egyetemi autonómiáért

A magyar egyetemek oktatói és hallgatói összefognak, hogy április 19-23. között tájékozódjanak, tájékoztassanak, közösen gondolkodjanak és cselekedjenek az egyetemek szabadságáért.

Mi az Infosztrájk?

A magyar egyetemek erőltetett átalakítása mögött nem látszik átgondolt koncepció, céljai nem világosak, az érintettek teljesen kimaradnak a folyamatból. Az új szabályok felszámolják az egyetemek függetlenségét, veszélybe sodorják az oktatás és a kutatás szabadságát, és ezzel az egyetem közjót szolgáló szerepét. Ezért a magyar egyetemi polgárság maga szervezi meg azt, aminek természetesnek kellett volna lennie: a hiteles tájékoztatást és a nyílt párbeszédet.

Az Infosztrájk az egyetemi autonómiáért egy oktatói és hallgatói összefogással megvalósuló, egyhetes, országos esemény április 19-23. között. A csatlakozó oktatók a hagyományos tanterv helyett az egyetemi függetlenségről, a felsőoktatás egészét és a saját intézményüket érintő változásokról beszélgetnek a hallgatókkal az órákon, vagy úgy alakítják a tananyagot, hogy abba az adott tudományterület felől közelítve szervesen épüljön be a kérdés.

A honlap célja a bekapcsolódó oktatók és hallgatók támogatása. Az Óratervek inspirációul szolgálnak a saját órák kidolgozásához, míg a Tudástárban a kontextus megértését segítő elemzések, publicisztikák gyűjteményét találod.

Tudástár

Óratervek